Van Mídásnak pénze, van kincse rakással,
De azért sohasem cserélnék Mídással.
Neki foly Paktólus arany fövényével,
Neki telik háza Frigia pénzével,
De mit ér, hogy házát teli tőlti a kincs,
Ha esze házában semmi portéka sincs?
Néki ezer juha béget a hegyeken,
Ezer ökre járkál a kövér réteken,
De ezer ökrével minek dicsekedik,
Ha maga a gazda az ezeregyedik?
Hogy drága étkekkel van rakva asztala,
Mit ér, ha ezekkel csak disznót hízlala?
Hogy felhők közt lakik dicső palotába,
Azzal nem derekabb ember valójába,
Mert, lám, véle laknak ugyanott az ebek,
Sőt még fentebb laknak a baglyok s egyebek.
Nem újság, hogy bolond lakjon palotába,
Egész sereget látsz Bécs egy utcájába.
Ő talpig aranyba s talpig bíborba jár,
S már ezzel magának mély tiszteletet vár.
Pedig sokkal cifrább és szebb a farsangi
Szánkázó lovaknak csörgői s cafrangi;
De sokkal drágábbak voltak a római
Áldozatra hajtott barmok oldalai.
De sok titulusid sem tehetnek nagynak,
Nálunk a kutyáknak tíz nevei vagynak.
Mit ér, hogy szolgálnak Frigia népei,
Mit ér, hogy előtted görbűlnek térdei,
Ha a nádszálak is ekkép kiáltanak,
Hogy Mídásnak szamárfülei látszanak.