Egy nyári estve Lillát,
A gyenge rózsaszájú,
A tűzszemű leánykát,
Megláttam, és azonnal
Látnom, szeretnem ─ egy volt.
Midőn az éjt sohajtva
Virrasztom, Ámor így szól:
„Ne félj, Vitéz! csak engem
Zengj minden énekidben,
Lillát adom jutalmúl.”
Fogadtam, és jutalmúl
Lillát megadta nékem.
Most hát lekötve lévén,
Mást nem tudok danolni ─
Lillát csak és csak Ámort.