A falu él-e még, a kék torony, a nádtetők, a méla táj,
A régi reggel ráragyogja még a régi lángot
S aranyló záporát a sárga délután, és élnek még a régi lányok,
Zsoltáros és virágos szelíd imádkozók, de elmosódó éltük néha fáj?
Az álmatag mezők, a fűzes és a bús folyó s a néma ég,
Mely őszi este vérezé a messzi szélt s a parti házak
Bús szemén, mint villant bús rabok szeme akarni-lázat,
A vérsugár, a lángoló nap visszavillan néha még?
Ki el-kihúlltam, kétes éden torz gyümölcsén úri, rest titán,
A temetői árokpart, a gyermekévi délutánok hímes ágya,
Hol földobog a föld fiához ősanyáknak porba forrva szíve, vágya,
Mit látok, merre, merre járok, mit vérzek, bánok, áldok, sejti tán?