Kérditek őt ti hidegen, bölcsen:
Vak hite itt még mi jót vár?
Mit prédikál itt szépről, igazról?
Nem minekünk való az már!
Mit eped itt nagy s nemes után még,
Aholott már csak "hasznos" van.
És a tömegek kicsinye, nagyja
Aranyat kér a templomban.
Kishitűek! a kárhozat és üdv
Itt csak a napnak nyugtán jön,
S a nagyok napja, nem rövid élet
Napja, letűnő a földön.
Hulljon a romlás kéntüzesője;
Mint Sodomát, temessen el;
S a kiégett hit, szeretet hamva
Legyen a tartós szemfödel.
Múlnak az évek, és ha fölötte
Összeomolva már a föld:
És a mező s bérc röpke patakja
Énekeire új dalt költ:
Jön az utókor jobb fia, népe,
S mint a jelen ős Pompéjit,
Rendre kiásván tetemeinket,
Nézi az arcok betűit.
Csüggeteg, undok törpe tetemboly
Sírja alatt ott lel föl majd
Irmagul egyet, aki szilárdul
Állva és hittel bátran halt.
És kezei közt látva a zászlót,
Mit kitagad most e rút kor,
Majd az ezernyi szolgatetem közt
Lesz a jelenből egy - szobor!