CADA PIEZA VIVE EN UNA DIRECCIÓN · NADA VIVE EN UNA SOLA SALA  

PoetósferaLa BibliotecaVida József

Vida József · Romanticismo

A bő szüret

húngaro

Kurtafalvi szőlőhegyen
Szüretelés nagyban megyen,
Azaz hogy csak menne nagyba,
Ha nem hagyták volna abba.
Hajaha!
Most jön még csak a java!

Megkezdették, annyi igaz,
Ebben volna egy kis vigasz;
Folytatnák is, a mint illik,
Ha vón szőlő tudniillik.
Hajaha!
Most jön még csak a java.

Üres a tő, gyéren hajta
S a mi kicsiny volt is rajta,
Leolvasták azt régóta
Kit a madár, kit a róka.
Hajaha!
Most jön még csak a java!

Csak három fürt maradt rajta,
Az is holmi veszett fajta,
Ollyan kemény, olly savanyú,
Csupán nyulat lőni való,
Hajaha!
Most jön még csak a java!

Egy a papé lett belőle,
Ki majd beteggé lett tőle;
Másik jutott a kántornak,
– Könyei még most is folynak.
Hajaha!
Most jön még csak a java!

Présbe került a harmadik,
S szoritották három napig,
De csak nem jött annak leve,
Hanem a prés megrepede.
Hajaha!
Igy maradt el a java!

Sigue explorando

Por su autor
Vida József · 28 piezas más en la casa
Dónde vive
La Biblioteca

A király jobb keze →

Expediente

Autor
Vida József
Título
A bő szüret
Lengua
húngaro
Época
Romanticismo
Sala
La Biblioteca
Identificador
ws-hu-a-bo-szuret--vida-jozsef-5832c3
Cita recomendada
Vida József, «A bő szüret», Poetósfera, poetosfera.com/p/ws-hu-a-bo-szuret--vida-jozsef-5832c3.html

Las obras de dominio público se reproducen íntegras, con atribución y en la ortografía de su impreso. ¿Ves una errata o conoces una fuente mejor? Escríbenos desde Sobre la casa.