Néma síkon jár a beduin,
Szivében is oly néma kín.
Néma és tán határtalanabb,
Mint maga a szörnyű sivatag.
Arca merő tiszta becsület;
Vaj mi bánthat ily nemes szivet?
Tán hogy olyan árva, társtalan,
Ily vadonban így magába van?
Kérdjük tőle: "Ember, jó barát,
Mért sanyargod e rideg hazát?
Mért kerülnöd társas életet,
Szerető családot, tűzhelyet?"
Nézd, e tiszta szem hogy elborul,
E szelid arc hogy elkomorul:
"Városokban békót hordanak,
De a puszta örökké szabad."
"Nemes férfiú, felebarát:
Béketürők nyernek koronát;
Szenvedőkkel tűr a szenvedő,
Változik és fordul az idő..." -
"Türelem, vigasztaló panasz,
Gyáva lelkek keritője az.
Tűrjön, aki tűrhet frank urat,
De az szolga volt és az marad."
Beduin, véged van, fuss, amott
Közelítnek győztes lovagok.
Egész dárdaerdő vesz körül,
Mi haszna vagy bátrabb - egyedül?
"Egy lábig kiöltük törzsödet,
Add meg magad, vesd el tőrödet."
Már e szóra szóval nem felel,
Életét olcsón nem adja el.
Nyelve helyett kardja válaszol,
S olvashatni holt vonásiról:
Hogy ha nyerne száz új életet,
Mind a százszor ekként halna meg.