Nehogy egy özvegyet boríts könyekbe:
Azért emészted így nőtlen magad’?
De oh, ha igy utódtalan halsz meg te,
Egész világ viseli gyászodat,
Egész világ lesz özvegyed, s siratja
Hogy másolatod’ hátra nem hagyod,
Mig minden özvegynek a férj alakja
Magzatjai szemében ott ragyog.
Mit a pazarló szétszór a világban,
Helyt vált csak, a világnak el se vész;
De elpazalt szépség elvész magában;
Ha nem használod: megölője lészsz.
Emberszeretet nincs oly szívbe zárva
Mely gyilkos szégyent így borít magára!