Múzsám gyanánt oly gyakran hivtalak,
S te úgy megihletéd az éneket,
Hogy más irók mind utánoztanak
S szárnyad alatt terjesztik művöket.
Szemed, mely némát zengő dalra oktat
S nehéz tudatlant szállni felragad,
Kiválóbbá teszi a hívatottat
S a bájnak kétszeres fenséget ad.
De legbüszkébb az én dalomra légy te,
Melyet te ihletsz, mely tőled eredt:
Irályt javítsz te csak mások müvébe’
És bájod bájol el müvészetet;
Nekem te vagy minden művészetem,
S tudatlanságom igy bölcscsé leszen.