Sok fénylő reggelt láttam, láng-szemével
Hogy’ szállt enyelgve szirt-orom fölébe;
A zöld mezőt arany-csókkal lepé el,
S bibort vegyíte halvány ár vizébe.
S aljas felhőnek még is engedé
Rutúl száguldni égi arczin át,
Mely a világtól képét elfödé,
S nyugatra így látatlan, lopva szállt.
Igy fénylett egy nap kora reggelén
Teljes dics-fénynyel arczomon napom:
Hajh! vége már! csak perczre volt enyém,
A felleg elfödé, s nem láthatom.
De nem tudom bünűl felróni néki:
Fényt, földi nap veszthet, ha veszt az égi.