De mért magad nem állsz erősbben ellen
A vérszopó zsarnoknak, az időnek?
Meddő dalom mit óvni tehetetlen:
Saját erőd biztosban mentené meg.
Szép ifjuságod most van pompateljben:
Hány, még vetetlen, szüz kert vágyna néked
Élő virágot hajtani, a melyben
Festett képnél hivebben élne képed!
Élő vonással igy voln’ lelke teste
Valódnak örökitve oly hiven:
Se gyönge tollam, sem idő ecsetje
Nem birna igy, a világ szemiben!
Csak másnak adva tarthatd magad’ itt meg,
Saját rajzod csak mi megörökíthet!