Valóban nem is szemeimmel szeretlek,
Ezer hibát találnak benned ők;
De szűm imádja, mit azok megvetnek,
S szeret (daczukra) foltot és redőt;
Nyelvednek hangjain fülem sem édelg,
Érintni tapintásom sem kiván;
Szaglásom, ízlésem se vágyna véled
Mulatni csak, magános lakomán.
De ész s érzékek, hogy rabod ne légyen,
Rá nem birhatják szívemet, a balgát,
Mely férfi voltát levetkezve (szégyen!)
Csak gyáva rabod és nyomoru szolgád!
E nagy nyomor közt csak egyben remélek:
Ki bűnöm szerzé, el csak nem itélhet.