Hányszor, zenén ha játszol, szép zeném te,
A boldog fán, mely ujjaid alatt
Megrezzen, és öszhangzó érzeménybe
Olvad fülembe érzés s gondolat:
Irigylem a felszökkenő billentyűt,
Hogy csókra hivja őt e puha kéz,
S szegény ajkam (őt illetné e szent üdv!)
A jograblóra csak pirulva néz.
Mi szívesen cserélne, ah, e hitvány
Ugrándozó billentyüvel helyet,
Mit lágyan érint ujjad, boldogitván
Élettelen fát, élő ajk felett!
De jó! ha már e fa ily boldog: add
Kezed’ neki, nekem meg ajkadat!