Ha, gyors idő, oráidat számlálom,
S látom, a szép nap hogy vak éjbe dűl,
S a kora hervadást szép rózsaszálon,
S a barna fürt ezüstbe hogy’ vegyűl,
Magas sudárt, most lombernyője nélkül,
Mely még imént a nyájt beárnyalá,
S a nyár szépsége, fosztva zöld diszétül,
Ősz fejjel, sirba, szürkén száll alá;
Akkor a te szépséged jut eszembe,
Mely szinte csak sir martaléka lész;
S mig gondtalan néz a jövővel szembe,
Felnőnek mások, ő meg elenyész.
Az idő sarlajától nincs mi óvja,
Csak az, ha sarjat hajt, avval daczolva.