Mind a mit eddig irtam, hazugság volt;
Az is hogy nem tudlak szeretni jobban.
Elmém nem képzelé, szivem úgy lángolt,
Hogy égni tudna még teljesb lángokban.
De a kalmár idő s miljárd esélye
Ha közbe lép: elnémul esküszó,
Szépség fakúl, bénúl király erélye,
S lesz a szilárdság lenge, változó.
A zsarnok idő kényitől remegve
Mondám tehát: »Most legjobban szeretlek.«
Nem bizva változandó szépségedbe’,
Előnyt adék a biztos perczenetnek.
A szerelem pedig kis csecsemő:
Időt nyervén, azóta egyre nő.